Nincsenek aktív előadások ennél a rendezvénynél!
FINA Férfi Világliga Szuperdöntő 2018 - Jegyek / Vásárlás
Esemény részletek
Világliga Szuperdöntő hivatalos információs központja:
+36 1 999 6 444
Minden nap 10:00 - 21:00 óra között, magyar és angol nyelven várja a kedves érdeklődők, látogatók hívását.
Akárcsak a csoport zárómérkőzésén, Japán ezúttal is kellemetlen ellenfélnek bizonyult, ám férfiválogatottunknak másodjára is sikerült legyőznie az ázsiaiakat, és kvalifikálnia magát a döntőbe. A finálét szombaton este 19:45-től Montenegró ellen vívják a Duna Arénában.
A VB után újra hazai világverseny – Világliga-döntő a Duna Arénában!
Nyolc csapat részvételével június 18-23. között rendezik a VL Szuperdöntőjét, amelyben a mieink mellett többek között a világbajnok Horvátország is harcba száll az aranyért.
A felejthetetlen 2017-es hazai világbajnokság után 2018-ban sem maradunk hazai világesemény nélkül, hiszen június 18-23. között a Férfi Világliga Szuperdöntőjét rendezik meg a Duna Arénában!
Világbajnoki ezüstérmes válogatottunk szövetségi kapitánya, Märcz Tamás örül annak, hogy hazai környezetben szerepelhet újra csapata, mint megjegyezte: „Minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hiszen az építkezés fázisában vagyunk. Itthon, a lelkes és szakértő közönség előtt mindig jó játszani, önbizalmat ad a játékosoknak, amire lehet építeni. Arról nem beszélve, hogy a hazai világversenyek tovább népszerűsítik magát a sportágat.”
Tekintettel arra, hogy a nyáron a barcelonai Európa-bajnokság vár a mieinkre (is), a Világliga Szuperdöntője nagyszerű alkalom arra, hogy a bajnoki szezon után újra összeálljon a csapat, amely Ausztrália ellen kezd majd a csodálatos uszodában. Ezt követően Montenegró és Japán vár válogatottunkra, illetve a negyeddöntő, amelyben keresztben játszanak a csapatok. A B-csoportban Egyesült Államok, Horvátország, Kazahsztán és Spanyolország küzd a minél kedvezőbb pozícióért.
A várhatóan felejthetetlen hangulatú eseményre napijegyek válthatók!