PÁLYARENDSZABÁLYOK
FIBA EUROBASKET 2017.
1. ÁLTALÁNOS
A következő rendelkezések, mint általános szabályok és kötelezettségek (Kosárlabda Pályarendszabályok) érvényesek minden személyre a FIBA hivatalos versenyein. A Kosárlabda Pályarendszabályok automatikusan érvénybe lépnek minden alkalommal, amint bárki (résztvevő) egy olyan épületbe lép be, ahol hivatalos FIBA versenyt rendeznek (Aréna). A szabályok kötelező erejűek mindaddig, amíg a résztvevő a létesítményt el nem hagyja. A Kosárlabda Pályarendszabályok elérhetőek a jegyértékesítési pontokon, kifüggesztésre kerülnek az Aréna bejáratánál és letölthetőek a http://img.hunbasket.webpont.com//art/orig/48773_Palyarendszabaly_MKOSZ_EB_Kolozsvar_2017.pdf oldalról. Amennyiben bárki megsérti a Kosárlabda Pályarendszabályok rendelkezéseit, rendőri, egyéb hatósági, az erre kijelölt egyéb hivatalos személyek, rendezői és/vagy egyéb felhatalmazott egyéb biztonsági személyek intézkedéseivel, szankcióival szembesül. Ilyen szankciók lehetnek (i) figyelmeztetés vagy (ii) eltávolítás az Arénából. Amennyiben a résztvevő az Arénából eltávolításra kerül, aznap már nem léphet ismételten az Arénába és nem jogosult a rendezvényen részvétellel kapcsolatban felmerült bármilyen kiadása és/vagy költsége megtérítésére, ideértve többek között a jegyek megvásárlásával kapcsolatos költségeit. Sportrendezvény látogatásától eltiltott személyek nem vásárolhatnak jegyet és nem léphetnek az Aréna területére.
2. BIZTOSÍTÁS
2.1 A beléptetés feltételeként minden, a FIBA hivatalos versenyrendszerén résztvevőnek mindig és minden körülmények között:
2.1.1 követnie kell a meghatározott szabályokat, valamint a rendőrség, az egyéb hatóságok, a kijelölt hivatalos személyek, a rendezők és/vagy a felhatalmazott egyéb biztonsági személyek utasításait;
2.1.2 magánál kell tartania jegyét vagy belépésre jogosító egyéb igazolását és személyazonosságának igazolására elfogadható, fényképes igazolványát;
2.1.3 köteles alávetni magát ellenőrzésnek, ruházat- és csomagátvizsgálásnak, valamint a jogszabály és/vagy a Kosárlabda Pályarendszabályok által tiltott tárgyak lefoglalásának.
2.2 Alkohol, kábítószer vagy más bódító hatású szer befolyása alatt álló személyek nem léphetnek az Arénába.
2.3 A következő tárgyak tiltottak (nem engedélyezettek) a FIBA rendezvényeken. Azon személyek, akik az alábbi tárgyakkal próbálkoznak meg belépni a rendezvény helyszínére átadásra kerülhetnek a helyi közrendvédelmi szervek képviselőinek. A következő tárgyak bevitele tilos: 2.3.1 bármilyen üveg, tárolóedény, termosz;
2.3.2 szerszám;
2.3.3 ponyva, plakát, festékszóró spray és minden olyan tárgy, amely szemléltetésre, vagy a tulajdon sérelmére felhasználható;
2.3.4 üveg (kivéve az 1 dcl. űrtartalmat meg nem haladó, gyógyszert tartalmazó üvegeket);
2.3.5 egynél több, puha oldalú, 25 liter űrtartalmat meghaladó méretű táska (az engedélyezett táskának a szék alatt elhelyezhetőnek kell lennie);
2.3.6 rádió adóvevő, valamint a telefon vagy rádiós kommunikáció megzavarására, lehallgatására alkalmas tárgyak;
2.3.7 saját és személyes wi-fi eszközök (beleértve nem kizárólag az okos telefonokat és táblagépeket) megengedettek, de vezeték nélküli csatlakozási pontként nem használhatók;
2.3.8 lézer pontozó és stroboszkóp;
2.3.9 kerékpár, összecsukható kerékpár, gördeszka vagy görkorcsolya;
2.3.10 bármilyen állat (ide nem értve a szolgálati állatokat);
2.3.11 bármilyen maszk vagy álarc;
2.3.12 minden típusú kés vagy élezett tárgy, ideértve a zsebkést és a kulturális öltözék részét képező kést is;
2.3.13 támadó fegyver és azok alkotóelemei, mint pl. bajonett, rugós kés, az ütés erejét növelő eszköz, élezett fésű, módosított övcsatok, és fegyverré módosított éles tárgyak;
2.3.14 tiltott tárgyakhoz hasonló eszközök pl. fegyverutánzatok vagy robbanó eszközök utánzatai;
2.3.15 személyvédelmi spray, mint pld. CS gáz vagy paprika spray;
2.3.16 lőfegyver és lőszer (beleértve ezek alkotóelemeit, a lőfegyver utánzatokat és minden lőfegyvernek tűnő tárgyat;
2.3.17 mindenfajta éghető/robbanó eszköz, anyag, folyadék vagy gáz, ide értve nem kizárólag a pirotechnikai eszközöket;
2.3.18 petárdák, jelzőfények, füstgyertyák;
2.3.19 veszélyes és toxikus anyagok;
2.3.20 hatóságilag felírt kábító és bódító szerek, beleértve azokat az anyagokat is, amelyek ehhez hasonlatosak;
2.3.21 videokamerák típustól, modelltől, nagyságtól vagy minőségtől függetlenül;
2.3.22 bármilyen, 150 mm. fókusztávolságnál nagyobb fényképezőgép (kizárólag az akkreditált média személyek engedélyezettek bármilyen kereskedelmi célú fényképet készíteni vagy felvételt rögzíteni);
2.3.23 három- vagy egylábú fotóállványok (kereskedelmi célokra tekintettel, kizárólag az akkreditált fotósok és TV személyzet engedélyezett bármilyen fényképészeti kiegészítőt használni);
2.3.24 kemény anyagú és/vagy 1 m-nél hosszabb rudak (pl. zászlórúd);
2.3.25 zajkeltő eszközök, úgy mint kürt, légkürt, autókürt, megafon, vuvuzela, síp;
2.3.26 labda, ütő, frizbi, ehhez hasonló, erő hatására röptethető vagy dobható tárgyak;
2.3.27 minden olyan egyéb tárgy és anyag, amely veszélyeztetheti a biztonságot, a közegészséget, közrendet és/vagy a FIBA, a LOC (Helyi Szervező Bizottság) vagy az esemény tekintélyét;
2.3.28 papír guriga, ideértve a toalettpapírt, a pénztárgépszalagot és a konfettit is;
2.3.29 bármilyen zászló, a résztvevő csapatok hivatalos országzászlói kivételével;
2.3.30 bármilyen politikai, vallási, rasszista, kártékony, agresszív vagy agitáló tartalmú kiadvány, tárgy vagy ruházat, avagy bármilyen „gerilla-marketing”;
2.3.31 nagyobb, golf-típusú esernyő;
2.3.32 túlzott mennyiségű étel.
2.4 Továbbá vannak olyan tárgyak, amelyek csak kivételképpen engedélyezettek a létesítményen belül. Minden ilyen esetben a helyszín biztonsági vezetőjének engedélyével kell rendelkezni. A kivételesen engedélyezhető tárgyak az alábbiak:
2.4.1 1 m x 2 m-nél nagyobb zászlók vagy molinók;
2.4.2 hangszerek és dobok.
2.5 Az Arénában – amennyiben van ilyen – az erre kijelölt helyet kivéve dohányozni tilos.
2.6 Beléptetést követően a résztvevőknek tilos:
2.6.1 Bármilyen tárgyat és anyagot eldobni vagy meggyújtani;
2.6.2 Olyan agresszív magatartást tanúsítani, amely veszélyeztetheti a biztonságot, közegészséget vagy a közrendet, a mérkőzés zavartalan lebonyolítását, a FIBA és a Szervezők tekintélyét, megítélését;
2.6.3 Bármilyen nacionalista, politikai, vallási, etnikai vagy rasszista megnyilvánulás, amely erőszakos, rasszista, vallási vitát vagy idegengyűlöletet válthat ki.
2.6.4 Bármilyen fogadást tenni, vagy fogadásban részt venni;
2.6.5 Bárki életének és egészségének veszélyeztetése, illetve támadó jellegű, sérülés okozására alkalmas magatartás tanúsítása;
2.6.6 A székre vagy az Aréna bármely épített elemére felmászni;
2.6.7 A sportrendezvény során, a jegyen vagy belépésre jogosító igazoláson részére nem kijelölt területen tartózkodni, beleértve bármely közlekedési folyosót vagy a kosárlabda pálya szélét.
3. FELVÉTELEK
3.1 Minden résztvevő egyértelműen tudomásul veszi, hogy a rendezvény nem közterületi rendezvény és arról semmilyen formában nem rögzíthető felvétel.
3.2 Addig a mértékig, amíg ezt a vonatkozó jogszabályok engedik, minden, a mérkőzésen résztvevő személy egyetért vele, hogy korlátlan ideig, minden díjtól és kompenzációtól mentesen, hangja, képmása, fényképe és ugyanígy a róla készített élő vagy rögzített videó megjeleníthető, közvetíthető és streamelhető, vagy más módon továbbítható illetve rögzíthető, fényképezhető, vagy bármely más jelenlegi és jövőbeli média technológiával felhasználható. Visszavonhatatlanul hozzájárul ahhoz, hogy az ilyen hang, képmás és fénykép és hasonlók a FIBA és a FIBA által engedélyezett harmadik személyek által felhasználhatók. Minden személy lemond arról a jogáról és tevékenységéről, hogy a fentiekkel ellentétesen lépjen fel, a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően. A FIBA (és a FIBA által engedélyezett harmadik személyek, akik ezen médiafelületeket használják) köteles tiszteletben tartani az adott média területre vonatkozó és alkalmazható összes jogszabályt.
3.3 A nézők kizárólag magáncélból készíthetnek vagy továbbíthatnak hang-, vagy mozgókép felvételt, vagy állóképet, avagy a mérkőzésről bármilyen összegzést illetőleg annak eredményét, avagy arról bármilyen statisztikai adatot. Szigorúan tilos bármilyen hang vagy képfelvétel, leírás, eredmény vagy mérkőzésstatisztikai elem egészben vagy részben történő terjesztése, bármely hozzáférhetővé tétele, tekintet nélkül az eljárás formájára, legyen az akár web-, rádió-, televízió, mobiltelefon-, táblagép-, laptop alapú, vagy adathordozón, avagy bármely más jelenlegi, vagy jövőbeli (már ismert vagy a jövőben feltalálásra vagy felfedezésre kerülő) módszer alkalmazásával. A nézőknek tilos továbbá bárki más részére e cselekményekhez segítséget nyújtani.
4. MARKETING TEVÉKENYSÉG KORLÁTOZÁSA
4.1 Tilos részt venni olyan tevékenységben, amely az Arénán belüli nem engedélyezett marketingtevékenységhez vezethet, beleértve, de nem kizárólag a FIBA és/vagy kereskedelmi partnerei ilyen tevékenységéhez történő engedély nélküli csatlakozást.
4.2 A nézőknek az Arénában tartózkodniuk kell minden olyan tevékenységtől, amelynek keretében ételt, italt, emléktárgyat vagy ruházatot ajánlana fel megvételre, szándékozna értékesíteni vagy kísérelne meg kereskedelmi forgalomba hozni. Tilos ezek céljából bármilyen promóciós és/vagy kereskedelemi jellegű tárgyat és anyagot használni, viselni, birtokolni vagy maguknál tartani. Minden ilyen eszköz elvételre és lefoglalásra kerül az illetékes szervek által.
4.3 Az Arénában szigorúan tilos bármely fajta nem engedélyezett kereskedelmi szolgáltatás vagy kereskedelmi promóció.
5. FELELŐSSÉG
5.1 Vészhelyzetben a nézőknek meg kell őrizniük nyugalmukat, követniük kell a szabályokat, valamint a rendőrség, egyéb erre kijelölt hivatalos személyek, a rendezők és/vagy megfelelően felhatalmazott biztonsági személyzet utasításait, máskülönben a szervezők nem vállalnak semmilyen felelősséget a látogatók tulajdona, élete vagy egészsége bármilyen nem kívánt károsodásáért.
5.2 A szervezők kizárnak magukra nézve mindennemű felelősséget a sportrendezvény – kiürítés következtében bekövetkező – meghiúsulásáért, amennyiben ahhoz a tűzbiztonsági előírások olyan megsértése vezet (ideértve a dohányzás korlátozására vonatkozó szabályokat is), amely a tűzvédelmi rendszer működésbelépését okozza.
5.3 A szervező kizár magára nézve minden felelősséget a néző életében, egészségében vagy bármely tulajdonában bekövetkezett sérelemért, amennyiben ahhoz a fenti tilalmakat megsértő nézői magatartás vezetett.
Adatkezelési tájékoztató a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége által az EUROBASKET 2017. elnevezésű rendezvénnyel kapcsolatosan a névre szóló jegyértékesítésre és kapcsolattartáshoz kötődő adatkezelési, adatvédelmi tevékenységről szóló adatkezelési tájékoztató
1) Bevezetés
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.) a továbbiakban MKOSZ, adatkezelő) annak érdekében, hogy a sportág iránt elkötelezett szurkolók részére biztosítsa az EUROBASKET 2017 nevű rendezvény (a továbbiakban: rendezvény) és ezen belül különösen a magyar válogatott mérkőzéseinek megtekintését, a rendezvény szervezőjével szerződést kötött, amelyben nagyobb tétel belépőjegyet értékesítés céljából megvásárolt, illetőleg elfogadta a szervező, egyes szervezési feladatok ellátására vonatkozó megbízását is.
A vonatkozó jogszabályok alapján a jegyértékesítés névre szólóan történhet. Mivel az értékesítés során a jegyvásárlóknak és leendő jegytulajdonosoknak (a továbbiakban együtt: érintettek) személyes adatait kezelni szükséges, az MKOSZ jelen jogi közlemény kibocsátásával tájékoztatja az érintetteket adatainak kezeléséről és a kapcsolódó adatvédelmi tevékenységről.
Az adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát és kötelezettséget vállal arra, hogy azt a személyes adatok kezelésébe és feldolgozásába bevont partnereivel (jegyértékesítők, hivatalos viszonteladók, stb.) is végrehajtatja.
A jegy igénylésével vagy megvásárlásával, illetőleg a személyes adatok megadásával az érintett, a nyilvánosságra hozott és a jegyértékesítési partnereknél elérhető jelen jogi közlemény tartalmát magára nézve kötelezőnek ismeri el és egyben hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben elektronikus levélcímét megadta, neve és elektronikus levélcíme a rendezvényhez, a jegyvásárláshoz, a jegyek átadásához kapcsolódóan kapcsolattartási célra felhasználható.
A további, jegyértékesítésben közreműködő partnerek (sportszervezetek, egyéni és társas vállalkozások) a rendezvénnyel kapcsolatosan folytatott, névre szóló jegyértékesítés során jelen jogi közlemény tartalmát elfogadják, az adatkezelést az itt rögzített szabályok, határidők, elvek és rendelkezések, valamint a mindenkori jogszabályi előírások betartásával kötelesek folytatni.
Jelen adatkezelési tájékoztató kötelező érvényű tehát az érintettekre, az adatkezelőre és az adatkezelő valamennyi adatfeldolgozójára, azaz a névre szóló jegyek igénylésében, megrendelésében, megvásárlásában, a személyes adatok továbbításában résztvevő partnerekre is.
Az MKOSZ fenntartja magának a jogot az adatkezelési tájékoztató megváltoztatására, amelyről a hatálybalépést megelőző 15 nappal http://kosarsport.hu/eb-kolozsvar/ oldalon közzétett közleményben értesíti az érintetteket, továbbá azon érintettek részére, akik elektronikus levélcímével rendelkezik elektronikus úton is tájékoztatást küld.
Az adatkezelési tájékoztató módosításának visszamenőleges hatálya nem lehet, de a hatálybalépésétől kezdődően a rendezvényre már kiváltott, a belépőjegyek átvételére jogosító utalványra (a továbbiakban: voucher), jegyre, ezek tulajdonosaira és a jegyértékesítésben közreműködő partnerre is kiterjed.
Amennyiben bármely érintettnek akár az adatkezelési tájékoztatóval, akár személyes adatainak kezelésével kapcsolatban kérdése van, azt felteheti postai úton vagy e-mailben az adatkezelő alábbi elérhetőségein.
Jelen adatkezelési tájékoztató elérhető az MKOSZ weboldalán, a http://kosarsport.hu/ebkolozsvar/ cím alatt.
A tájékoztató visszavonásig érvényes.
2) Az adatkezelő megjelölése, elérhetőségei
Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége Cím: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. elektronikus levélcím: mkosz@hunbasket.hu Telefonszám: 00 36 1 460 6825 Fax: 00 36 1 252 3296
3) Az adatfeldolgozók megjelölése, elérhetőségei
TEX Hungary Kft. székhely: 1146 Budapest, Dózsa György út 1. cégjegyzékszám: 01-09-877903 levelezési cím: 1146 Budapest, Dózsa György út 1. elektronikus levélcím: info@tex.hu, Telefonszám: 00 36 1 3540770 Fax: 00 36 1 886 2699 jegyértékesítéssel kapcsolatos ügyekben: 00 36 30 5050 660 honlapja: www.tex.hu
A TEX Hungary Kft. az MKOSZ szerződéses jegyértékesítési partnere, a jegyértékesítéshez kapcsolódó vevőszolgálati feladatok ellátója és kizárólagosan jogosult a rendezvény vouchereinek és belépőjegyeinek értékesítésére, továbbértékesítésére és a voucherek beváltására. A TEX Hungary Kft. kötelezettséget vállalt arra, hogy jegyértékesítési felületén (www.eventim.hu) és irodáiban folytatott, kapcsolódó adatkezelése megfelel a hatályos jogszabályoknak és jelen tájékoztató tartalmának.
Az MKOSZ adatfeldolgozói továbbá a TEX Hungary Kft. további jegyértékesítő partnerei is, akik mindenkori adatai az http://tex.hu/mkosz címen érhetők el.
Az adatfeldolgozók között elhelyezésre kerültek a jegyértékesítésbe bevont sportszervezetek is, amelyek azonban kizárólag azon érintettek személyes adataival érintkeznek, amelyek részére maguk biztosították a jegyvásárlás lehetőségét és tevékenységüket szerződés alapján, jelen adatkezelési tájékoztató rendelkezéseinek megfelelően végzik.
3) Az adatkezelés jogalapja és jogszabályi háttere
Az adatkezelés lényeges körülményeit az alábbi törvények szabályozzák: - az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.); - a sportról szóló 2004. évi I. törvény (a továbbiakban: Stv.) 72/B. §-a.
Az adatkezelő alapvetően két egymástól jól elkülöníthető adatkört kezel.
Ennek megfelelően az egyik adatkörben a személyes adatok rögzítésének, tárolásának a jogalapja – az Infotv. 5. § (1) bekezdés b) pontjával összhangban – a Stv. 72/B. § (1) és (2) bekezdésében szereplő törvényi felhatalmazás (a továbbiakban: törvényi adatkezelés).
A kapcsolattartáshoz megadható adatok (név és elektronikus levelezési cím) esetében az adatkezelés jogalapja az Infotv. 5. § (1) bekezdés a) pontjával összhangban kizárólag az érintett hozzájárulása lehet (a továbbiakban: hozzájáruláson alapuló adatkezelés).
4) A kezelhető személyes adatok köre és az adatok kezelésének célja
A törvényi adatkezelés körét a Stv. 72/B. § (2) bekezdése határozza meg. Eszerint, a
belépőjeggyel rendelkező személy a) neve, b) születési helye és ideje, c) anyja neve, d) lakcíme kezelendő.
A törvényi adatkezelés esetében a *-gal jelölt adatokat az Stv. 72/B. § (2) bekezdésében meghatározott felhatalmazás alapján kezeljük és jegyértékesítési célból rögzítjük, ettől eltérően azok csak a sportrendezvény helyszínén vagy a sportrendezvény helyszínének megközelítése, illetve az onnan való távozás során elkövetett bűncselekmény vagy szabálysértés miatt indult büntető- vagy szabálysértési eljárás, továbbá a sportrendezvényen történő részvételből való kizárás céljából használhatók fel. Ezen személyes adatok megadása a jegyvásárlás feltétele.
A jegyek átadására a rendezvény helyszínének közelében, később kijelölésre kerülő helyen és időben kerül sor. A belépőjegyek csak abban az esetben kerülnek átadásra, amennyiben a megadott személyes adatokat a jegyvásárló vagy jegyvárományos hitelt érdemlően igazolni tudja.
A hozzájáruláson alapuló adatkezelés körében megfelelő tájékoztatáson alapuló, önkéntes, előzetesen egyértelműen és kifejezetten adott hozzájárulás birtokában az érintett neve és elektronikus levélcíme kezelhetők. A papír alapon megadott hozzájárulás esetében kezeljük továbbá az érintett aláírását, 16 év alatti érintett esetében az érintett törvényes képviselője aláírását, törvényes képviselője nevét és lakcímét is.
A kapcsolattartási célú adatkezelés célja a voucherek beváltása, a jegyek kiadása, visszavonása, cseréje, a személyes adatok kezelésével kapcsolatos tájékoztatás megadása, a pályarendszabályok elküldése, valamint a rendezvénnyel kapcsolatos adatok és információk eljuttatása.
Az online jegyvásárlás során az érintett önállóan, önkéntesen, az oldalon elhelyezett adatkezelési tájékoztató tudomásulvételével adja meg felhatalmazását a TEX Hungary Kft. részére személyes adatai jegyvásárlási célú kezeléséhez.
Az elektronikus felületen történő regisztráció során a rendszer használata érdekében megadott személyes adatok adatkezelője a TEX Hungary Kft., így a regisztrációkor és/vagy a vásárlásnál megadott személyes adatok kezeléséről ők adnak tájékoztatást.
Az online regisztráció és a vásárlások során az eventim.hu oldal a weboldal látogatásokat az oldal biztonságos működésének érdekében, az esetleges visszaélések megelőzése és felderítése céljából naplózza. A naplófájl tartalmazza a látogatás dátumát és időpontját, a meglátogatott weboldal címét, a látogató számítógépének IP címét, proxy esetén a proxy szerver IP címét, valamint a felhasználó operációs rendszerére és böngészőjére vonatkozó adatokat. Az adatkezelő a naplóállományok elemzése során felmerült adatokat más információval nem kapcsolja össze, a látogatók személyének azonosítására nem törekszik.
Az IP cím olyan számsorozat, mellyel az internetre fellépő felhasználók számítógépei egyértelműen azonosíthatók. Az IP címek segítségével akár földrajzilag is lokalizálható az adott számítógépet használó látogató. A meglátogatott oldalak címe, valamint a dátum, időpont adatok önmagukban az érintett azonosítására nem alkalmasak, azonban egyéb (pl. regisztráció során megadott) adatokkal összekapcsolva alkalmasak arra, hogy segítségükkel a felhasználóra vonatkozó következtetéseket lehessen levonni.
Az eventim.hu oldal cookie-kat használ, melynek keretében a vásárló számítógépére kis programokat telepít.
A “cookie” egy olyan, kevés szöveget tartalmazó „ablak”, melyet a felhasználó számítógépéről nyilvántartás céljából vezet és oldalán használ a TEX Hungary Kft. A cookie-kban tárolt információkat a weboldal összekapcsolja az érintett beazonosítására szolgáló adataival, melyet az oldal használatakor kap az érintettől. Az egyedi cookie-k használatának célja, hogy megkönnyítse a vásárló eligazodását a weboldalon. Az Internet kereső bezárásával ezen cookie-k tárolása megszűnik.
Az oldal használ állandó cookie-kat is, amelyek a felhasználó számítógépének merevlemezén tárolódnak. Ha ezekről a cookie-król és kezelésükről többet kíván megtudni, kérjük, keresse fel a cookie forrás web lapját a http://www.cookiecentral.com/ címen. A weboldal egy állandó cookie-t használ abból a célból, hogy a vásárló titkos jelszavát tárolja, így azt elég egyetlen alkalommal megadnia. Amennyiben a cookie-kat törli, még használhatja a weboldalt, de mozgása több helyen korlátozva lesz.
A portál igénybevételével, vagy a voucher igénylésével a vásárló kijelenti, hogy a vásárlásával érintett további, leendő jegytulajdonosok személyes adatait az érintettek beleegyezésével adja meg, valamint, hogy jelen jogi közlemény tartalmáról őket megfelelő módon tájékoztatja.
5) Az adatkezelés időtartama
A törvényi adatkezeléssel érintett adatok a 4) pontban megjelölt célból a Stv. 72/B. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint a belépőjegy érvényességének lejártát követő 3 munkanapig tarthatók nyilván. Ezen időtartam elteltével, vagy a voucher/jegy érvénytelenítését követő 3 munkanap elteltével a jegyvásárláshoz kapcsolódó személyes adatokat a rendszer automatikusan törli. Az automatikus törlés nem vonatkozik a jegyvásárláshoz szükséges, a TEX elektronikus felületén végzett regisztráció alkalmával az érintett által megadott adatokra, ezek törlését a TEX Hungary Kft. fenti elérhetőségein kérheti, illetőleg önmaga is elvégezheti a jegyértékesítési felületre felhasználónevével és jelszavával belépve. A tex.hu oldalon megadott, a jegyértékesítéshez kapcsolódó egyéb (nem törvényi) adatok kezelésével kapcsolatos kérdésekkel forduljon a TEX Hungary Kft-hez.
A hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetében a kapcsolattartáshoz megadott személyes adatok a hozzájárulás visszavonásáig kezelhetők.
A honlap naplófájljaiban az adatokat a TEX Hungary Kft. 365 napig tárolja.
Az Infotv. értelmében az adatkezelő az adattovábbítás jogszerűségének ellenőrzése, valamint az érintett tájékoztatása céljából adattovábbítási nyilvántartást vezet, amely tartalmazza az általa kezelt személyes adatok továbbításának időpontját, az adattovábbítás jogalapját és címzettjét, a továbbított személyes adatok körének meghatározását, valamint az adatkezelést előíró jogszabályban meghatározott egyéb adatokat. Ezeket az adatokat az adatkezelő az Infotv. 15. § (3) bekezdése alapján 5 évig tartja nyilván. A személyes adatok törlését követően az adatkezelésről nem tudunk felvilágosítást adni.
Hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetében a papír alapú hozzájárulói nyilatkozatot a hozzájárulás visszavonására vonatkozó tájékoztatás beérkezését követő legrövidebb időn, de legkésőbb 5 munkanapon belül megsemmisítjük.
6) Hozzáférés az adatokhoz és az adattovábbítás
Az Stv. 72. § (4) bekezdése alapján a szervező vagy a jegyértékesítést a szervező megbízásából végző személy a belépőjegy, bérlet eladásakor, valamint a beléptetés során jogosult a néző személyazonosságát a személyazonosság igazolására alkalmas igazolvány alapján megállapítani.
A rögzített személyes adatokat a jegyértékesítési partnerek (sportszervezetek és vállalkozások) kötelesek megküldeni a TEX Hungary Kft. részére az MKOSZ által meghatározott időben és módon.
Az MKOSZ kérésére az általa meghatározott módon és időben a TEX Hungary Kft. az érintettek személyes adatait az MKOSZ részére továbbítja.
Az esetlegesen felvett, papír alapú adatkezelési hozzájárulásokat azok felvevője az MKOSZ részére továbbítja.
A TEX Hungary Kft., az adatkezelő és a sportszervezetek közötti, jelen tájékoztató alapján végzett adatmozgás, tekintettel a létrejött adatfeldolgozói szerződéses viszonyokra nem minősül adattovábbításnak így az az adattovábbítási nyilvántartásban sem szerepel.
A Stv. 72/B. § (5) bekezdése alapján a belépőjegy érvényességének lejártát követő 3 munkanapon belül az érintett néző nevét, születési helyét és idejét, anyja nevét, valamint lakcímét megkeresésre a nyomozó hatóság, az ügyészség, illetve a bíróság részére büntető- vagy szabálysértési eljárásban bizonyítási eszközként való felhasználás céljából továbbítani lehet.
A szervező – amennyiben ilyenre sor kerül – az általa kizárt személy nevét, születési helyét és idejét, a kizárás időtartamát, a sportlétesítmény megnevezését, valamint azon sportrendezvények körét, amelyre kizárás hatálya kiterjed, 3 napon belül továbbítja a Sportrendészeti Nyilvántartásba.
Egyéb adattovábbítás a kezelt személyes adatokkal nem történik, a hatóság felszólítására az MKOSZ a személyes adatokat természetesen átadja.
7) Az adat megismerésére jogosultak köre
A törvényi adatok megismerésére csak az adatkezelő, az adatokat felvett adatfeldolgozó, a TEX Hungary Kft., valamint amennyiben ilyenre sor kerül, az adattovábbítás címzettjei (pl. erre feljogosított hatóság) jogosultak.
A hozzájáruláson alapuló adatkezelés körében megadott személyes adatok megismerésére csak a hozzájárulás címzettje és adatfeldolgozója jogosult.
8) Adatbiztonsági intézkedések
Valamennyi, a személyes adatokkal kapcsolatba kerülő adatkezelő és adatfeldolgozó köteles olyan intézkedéseket megtenni, amely biztosítja, hogy a személyes adatokhoz illetéktelen személyek nem férhetnek hozzá és biztosítják, hogy az erre jogosultak jelen tájékoztatóban megjelölt rendben hozzáférjenek.
Az MKOSZ a hozzájárulás alapján kezelt adatok, a további jegyértékesítő partnerek pedig valamennyi, kapcsolódó adatkezelésük tekintetében garantálják, hogy: - a kezelt személyes adatokhoz csak az erre jogosultak férhetnek hozzá, az elektronikus módon tárolt személyes adatok tekintetében csak felhasználónév és jelszó birtokában; - a jegyértékesítési felülettel összekötött rendszerben létrehozott szerepkörök biztosítják, hogy mindenki csak a munkájához szükséges mértékben férjen hozzá az adatokhoz; - a személyes adatokkal kapcsolatos, az Infotv. 3. § 10. pontjában meghatározott műveleteket a TEX Hungary Kft. rendszere, az MKOSZ esetében a hozzájárulás alapján kezelt személyes adatokon végzett ilyen műveleteket az MKOSZ rögzíti, azokat csak a rendszerhez felhasználónévvel és jelszóval rendelkező, a papír alapú adatkezelés alapján csak az erre feljogosított személyek végezhetik el; - a rögzített személyes adatok csak a tájékoztatóban megfogalmazottak szerint – amennyiben ez az adatkezelési művelet elvégzéséhez feltétel – csak az érintett előzetes hozzájárulásával kerülnek továbbításra; - az MKOSZ szerződésben kötelezte valamennyi, az adatokkal érintkező adatfeldolgozóját az Info tv. szerinti védelem biztosítására, valamint az adatokhoz hozzáférő munkavállalók és partnerek adatvédelmi követelményekről történő tájékoztatására.
Az adatkezelő a fentiekre tekintettel kijelenti, hogy megfelelő biztonsági intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy a személyes adatokat védje a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés vagy sérülés ellen és biztosítja, hogy az adatfeldolgozók is így járjanak el.
A megismert személyes adatokat arra nem jogosult 3. személynek és/vagy az érintett hozzájárulása nélkül nem továbbítjuk.
Az adatkezelő az Infotv. 15. § (2) bekezdés szerinti adattovábbítási nyilvántartást vezet.
A jegyértékesítési felület oldalait biztonságos, titkosított (SSL) kapcsolaton keresztül érheti el, így a felhasználó adatai maximális biztonságban vannak. A TEX Hungary Kft. tanúsítványát ellenőrizheti a következő linkre kattintva: https://sealinfo.thawte.com/thawtesplash?form_file=fdf/thawtesplash.fdf&dn=WWW.EVENTIM.HU&lang=en
9) Az érintettet megillető jogok
Az érintettet az adatkezelés időtartamán belül megilleti - a tájékoztatáshoz való jog, - az adatok helyesbítéséhez való jog, - az adatok zárolásához való jog, - a tiltakozás joga, - az érintett hozzájárulása alapján kezelt adatok törléséhez való jog.
Annak a nézőnek, aki érvényes belépőjegy birtokában a rendezvényt nem kívánja megtekinteni és a jegyét visszaadja, adatai megsemmisítéséhez van joga.
Az érintett személy az adatkezelés időtartamán belül tájékoztatást kérhet az adatkezelőtől a személyes adatai kezeléséről. Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 25 napon belül írásban, közérthető formában tájékoztatja az érintettet az általa kezelt adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, továbbá – amennyiben az adatok továbbítására is sor került – arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat.
Az adatkezelés befejeződését követően a személyes adatokat a rendszerekből és nyilvántartásokból töröljük, így ekkor az adatok felhasználásáról (az adattovábbítási nyilvántartásban rögzített adatok kivételével) már tájékoztatást nem tudunk adni.
Az adatkezelő a tájékoztatást csak az Infotv.-ben meghatározott esetekben tagadhatja meg. A felvilágosítás megtagadása esetén az adatkezelő tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (a továbbiakban: Hatóság) fordulás lehetőségéről.
Az érintett személy az adatkezelés időtartamán belül kérheti, hogy az adatkezelő a személyes adatait helyesbítse.
Az érintett kérheti, hogy az adatkezelő zárolja a kötelező adatkezelés kivételével nyilvántartott egyéb személyes adatot, ha az adatok végleges törlése sértené az érintett jogos érdekeit. Az így zárolt személyes adat kizárólag addig kezelhető, ameddig fennáll az az adatkezelési cél, amely a személyes adat törlését kizárta.
Az érintett az Infotv. 21. § (1) bekezdése értelmében tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen: - ha a személyes adatok kezelése vagy továbbítása kizárólag az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez vagy az adatkezelő, adatátvevő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve kötelező adatkezelés esetén; - ha a személyes adat felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik; - törvényben meghatározott egyéb esetben.
A jegyértékesítéssel kapcsolatban megadott, hozzájáruláson alapuló adatok (név és elektronikus levélcím) kapcsolattartási célú kezelésére vonatkozó hozzájárulását az érintett bármikor, indokolás nélkül, ingyenesen visszavonhatja az info@tex.hu címre küldött elektronikus levélben.
Az adatkezelő az érintett által megadott elektronikus levélcímről a fenti elektronikus levélcímre érkező, törlésre vonatkozó kérést akkor tekinti az érintett kifejezett akaratának, ha a kérését az adatkezelő vagy adatfeldolgozója külön kérésére az érintett válasz e-mailben is megerősíti. Az adattörlés csak a megerősítő e-mail megérkezését követően történik meg.
A törvény felhatalmazása alapján kezelt személyes adatok módosítására vonatkozó igényét (amennyiben ezen adatai közül valamelyik megváltozott) az érintett – személyazonosságának igazolása mellett, a változás tényét igazoló közokirat bemutatásával – a jegyvásárlás helyén személyesen kérheti.
Jegyek vásárlásánál megadott személyes adatok átírását – amennyiben a jegyvárományos vagy a vásárló a rendezvényen nem tud megjelenni – a jegyek vásárlója 2017. augusztus 15. előtt az info@tex.hu címre írt elektronikus levélben is kezdeményezheti. Az átíráshoz szükséges a rendelésazonosító megadása, a kezdeményezést csak a TEX Hungary Kft. rendszerében a vásárló által regisztrált email címről, vagy más elektronikus levélcímről a vásárlásazonosítót is tartalmazó levél továbbításával fogadjuk el.
2017. augusztus 15. után a törvény felhatalmazása alapján kezelt személyes adatok megváltoztatása nem, csak törlése kérhető. Törvény alapján kezelt személyes adatot csak a jegy átadását megelőzően, vagy a jegy átadása ellenében tudunk törölni.
10) Jogorvoslati lehetőségek
Amennyiben bárki úgy ítéli meg, hogy személyes adatok kezelésével kapcsolatban jogsérelem következett be, vagy annak közvetlen veszélye áll fenn, az általa vélelmezett jogellenes adatkezelés megszüntetése érdekében a Hatóság eljárását kezdeményezheti (levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5., e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu).
Az érintett személy az információs önrendelkezési jogának megsértése esetén bírósághoz fordulhat.
A tájékoztatás, helyesbítés, törlés vagy zárolás iránti kérelem elutasítása esetén az adatkezelő tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Hatósághoz fordulás lehetőségéről.
Ezekben az esetekben kérjük, hogy – az esetleges jogsérelem mielőbbi megszüntetése érdekében – a hatósági eljárás kezdeményezését megelőzően is forduljon az adatkezelőhöz az mkosz@hunbasket.hu elektronikus levélcímen.
Adatvédelmi nyilvántartásba vétel száma: NAIH-113459/2017.
Budapest, 2017. február 15.

Általános Felhasználói Feltételek
Az esemény színhelyétől és a fizetés módjától függően, az alábbi társaságokkal fognak szerződni: Eventim.sk s.r.o., Hajdukova 17, SK Bratislava, Cégjegyzékszám: Eventim.si d.o.o., Tivolska 25, SLO Ljubljana, Cégjegyzékszám: Eventim d.o.o. (HR), Kupinecka 4, HR Zágráb, Cégjegyzékszám: TEX Hungary Kft., Dózsa György út 1., H 1146 Budapest, Cgj.szám:01-09-877903 Ticket Express GmbH., Heumühlgasse 11, A 1040 Bécs, Cégjegyzékszám: 142099w Ö-Ticket Südost GmbH., Neunkirchner Straße, A Wr. Neustadt, Cégjegyzékszám: ÖTS GmbH., Brandhofweg 16, A Stainz, Cégjegyzékszám: Ticket Nord GmbH., Heumühlgasse 11, A Bécs, Cégjegyzékszám: Továbbiakban: “a társaságok” “Eventim” a CTS Eventim AG, Bremen, Németország, társaságnak Európa szerte bejegyzett védjegye "ÖsterreichTicket" (ÖT) A Ticket Express GmbH Austria, bejegyzett védjegye, egy részvénytársaság, elektronikus kiadású jegyek eladására és előállítására, A 1040, Bécs, Heumühlgasse 11. A Bécsi Kereskedelmi Kamara, szórakoztató ipari cégeket magába foglaló részlegének tagja. A szabadkereskedelmi “Jegyiroda” kereskedelmi engedélyszáma: Reg.Z. 5599/f/4/5. A Bécsi Kereskedelmi Bíróságnál bejegyzett FN száma 142099w, továbbá a 4., 5. és 10. kerületek adóirodájánál a 213/0690 és UID ATU 405 98 509 DVR számok alatt van bejegyezve. Rendelések Minden rendelés – történjen akár telefonon, faxon, e-mail-ben vagy online foglalással (Internet, W@P, SMS, stb.) kötelező érvényű és sem lemondani sem változtatni nem lehet. Internetes rendelésnél a vétel iránti kérelem több lépésben történik – „1-es lépés”-től „5-ös lépésig” (ÖT Bolt) illetve „1-es lépéstől” „4-es lépésig” (eventim bolt). 1. lépés – esemény kiválasztása, belépési eljárás (log in), és jegykategóriánként a jegyek darabszámának kiválasztása. 2. lépés – Az átvétel módjának kiválasztása: kiszállítással vagy személyes átvétellel. 3. lépés – a fizetés módjának kiválasztása és a személyes adatok bevitele (az eventim-bolt esetében a 3. lépés benne foglaltatik a 2. lépésben). 3/4 lépés – Valamennyi adat ismételt áttekintése, utolsó ellenőrzés, szerződés az általános feltételekkel, a rendelés elküldése. 5/4 lépés – a rendelés visszaigazolása ÖT/Eventim-től. Fizetés A fizetésre általában a bankkártya/hitelkártya javasolt (MasterCard, VISA) vagy a helyi bankszámlára történő előrefizetés (átutalás). A MasterCard és VISA bankkártyás fizetések a Ticket Express Gmbh. Bécs, Ausztria által történik. Hazai rendezvények esetén minden hitelkártya fizetés Forintban kerül feldolgozásra. Külföldi rendezvények esetén minden hitelkártya fizetés elszámolása EURO-ban történik.Különböző országokban másfajta fizetési módok is lehetségesek. Szállítás, használat Kérjük, hogy a mobil jegyeket nagy körültekintéssel kezeljék, azért hogy az adatok elvesztését elkerüljék. Ha egy mobil jegy elveszik (törlés vagy a mobiltelefon elvesztése következtében) kérjük, lépjen kapcsolatba mobiltelefon szolgáltatójával. Bármely egyéb belépési/kiadási meghatalmazás elvesztése nem kompenzálható. A belépési/kiadási meghatalmazással nem szabad visszaélni, lemásolni vagy megváltoztatni. Mobil Jegyek (belépési/kiadási meghatalmazás, mely mobiltelefonon vagy PDA-n található) vagy print@home-jegyek (belépési/kiadási meghatalmazás a társaság internet rendelési helyéről közvetlenül kinyomtatva) nem másolhatók vagy küldhetők tovább. A belépés az első felvitel alapján történik(az az első jegy érvényes, melyet pontosan körülírt meghatározott adatokkal elfogadtak). A következő ugyanazon adatokkal rendelkező jegyeket automatikusan érvényteleníti az első.) A belépési/kiadási meghatalmazással, a felhasználó elfogadja a szervező általános feltételeit és az esemény helyszínének házszabályait. Esemény lemondása, változtatások, visszatérítések A jegyek kizárólag a rendezvény elmaradása esetén, a vásárlás helyén, a rendezvény időpontjától számított 30 napos jogvesztő határidőn belül válthatók vissza, feltéve, hogy a visszaváltás szerződésben meghatározott feltételeit a szervező biztosítja a TEX Hungary Kft. számára, vagy a visszaváltás módjáról másképpen nem rendelkezik. Ilyen esetben kérjük, figyelje a rendezvény szervezőjének közleményeit illetve tájékozódjon a www.tex.hu oldalon. A jegy árán kívül nem léphet fel semmilyen egyéb követeléssel, vagy kártérítési igénnyel sem a rendezőkkel, sem a jegyterjesztővel szemben. Egyéb esetekben jegyet nem cserélünk, és nem váltunk vissza. A belépőjegy megvásárlásával a jegyvásárló és a rendezvény szervezője kerül polgári jogviszonyba. Az igénybevett szolgáltatásért a rendezvényszervező, a jegy terjesztéséért pedig a TEX Hungary Kft. felelős. A jegyek megvásárlásával a fenti feltételeket a vásárló elfogadja. Az elmaradt rendezvények jegyárának visszatérítését a TEX Hungary Kft. mindaddig szavatolja a vásárlónak, amíg a Szervező a visszaváltáshoz szükséges fedezetet biztosítja, vagyis az értékesített belépőjegyek után fizetett előleget TEX Hungary Kft-nek visszautalja. Ellenkező esetben a jegyvisszaváltás a Szervező felelőssége és kötelessége. A TEX Hungary Kft. a jegyekkel csak kereskedik és nem felelős a belépők árainak visszatérítéséért. A jeggyel igénybevett szolgáltatásért a rendezvényszervező, a jegy terjesztéséért pedig a TEX Hungary Kft. felelős. Ha egy esemény lemondásra kerül, a jegyek visszaválthatóak a tervezett esemény időpontja utáni maximum 30 belül. Amennyiben a szervező másképp rendelkezik, úgy azok a feltételek az irányadóak. A jegyek visszaváltása csak a vásárlás helyén lehetséges az eredeti belépő bemutatásával és leadásával. Amenyiben Call-Centeren vagy a TEX webshopon keresztül vásárolta meg belépőjegyeit, úgy visszaváltási igényét kérjük, küldje el email címünkre (info@tex.hu) megadva a nevét, vásárlási ID számát,számlaszámot és a bank kódját, mely adatok szükségesek a visszatérítéshez, illetve eredeti belépőjegyeit ajánlott küldeményként kell elküldeni az alábbi címre: TEX Hungary Kft. 1146 Budapest, Dózsa György út 1. Ezzel az eljárással a jegy érvényét veszti. A szereposztásban vagy a programban történt kisebb vagy indokolt változtatásokra fenntartjuk a jogot. Lemondás, vagy halasztás esetén, a változtatással kapcsolatosan keletkezett költségek (pld. utazás, szálloda, kezelési-, vagy szállítási költségek) nem lesznek megtérítve. Adatbiztonság A vásárló beleegyezését adja/elfogadja, hogy az általa elektronikusan megadott adatokat elektronikusan használják a társaságok a szerződés teljesítése céljából. Beleegyezik továbbá, hogy ezen adatok az egyazon csoporton belüli társaságoknak valamint az érintett esemény-szervezőknek az adatvédelemre vonatkozó jogi rendelkezések és megkötések keretein belül továbbításra kerüljenek. A vásárló tudatában van annak, hogy jelen szerződés bármikor felmondható. Érvényesség, törvénykezés helye, törvény Ugyanazon feltételek kerülnek alkalmazásra minden társaságra csakúgy, mint az ÖT- vagy Eventim-értékesítési-Software licenceire vonatkozóan az Österreich Ticket- vagy az Eventim rendszerben történő eladási tevékenységen belül. A céges ügyfelek esetében a törvénykezés helye a jogilag illetékes Bécsi bíróság, privát ügyfelek esetében pedig a részükre jogilag illetékes helyi bíróságuk. Az osztrák jog az irányadó, kivéve érdekellentét eseteit.
“A Nyugalom Szerződése” Felhasználói Feltételek “A Nyugalom Szerződése” szolgáltatás igénybe vétele esetén, a TEX Hungary Kft. garantálja a visszaváltási jogot a jegyvásárlónak a Szerződési Feltételekben meghatározott esetekben és kondíciókkal. A visszaváltás, illetve legalább a visszaváltási igény bejelentése a TEX Hungary Kft-nél megtörtént vásárlás és az esemény kezdete előtt történhet meg:
Események, melyek indokolják a visszaváltást:
Betegség, baleset, terhesség, halál
• Olyan komoly betegség, komoly baleset, terhességi komplikációk, haláleset bekövetkezte, mely a jegyvásárlás után derül ki, történik meg, akár a jegyvásárlóval, akár az ugyanarra az eseményre jegyet vásárolt hozzátartozóval A visszaváltás csak akkor lehetséges ha a jegyvásárlás idején a vásárló személy egészséges volt . Ilyen esetben legfeljebb 6 személy együttes jegyvásárlása után benyújtott visszaváltás lehetséges.
• Lelki sérülések esetében a visszaváltás csak akkor lehetséges, ha: - pszichiáter igazolta a munkaképtelenséget vagy - munkáltató igazolta a munkaképtelenséget.
• Krónikus betegség esetén visszaváltás csak akkor lehetséges ha igazolhatóan nem várt akut súlyosbodás miatt nem tud részt venni az eseményen.
• Terhesség esetén a visszaváltás csak akkor garantált, - ha a terhesség a jegyvásárlás után kezdődött és a terhesség 24. hete után kerül megrendezésre az esemény - vagy ha a terhesség a jegyvásárlás után kezdődött és a születendő gyermeket veszélyeztetné az eseményen történő részvétel. Nyilvános közlekedési eszköz késedelme vagy meghibásodása esetén •Ha az eseményen történő részvétel lehetetlen a tömegközlekedési eszköz késése miatt illetve annak meghibásodásából kifolyólag. (a beléptetés befejeződött, vagy az esemény véget ért ) Saját jármű érkezés előtti meghibásodása
•Ha a saját gépjármű meghibásodik, vagy balesetet szenvednek utasai útban az esemény felé. Az indítókulcs elvesztése és az üzemanyag kifogyása esetén nem jogosít visszaváltásra a “Nyugalom Szerződése” szolgáltatás. A rendezvényszervező által történő időpont módosítás
•Ha egy esemény vagy előadás időpontja megváltozik és a jegy érvényes az új időpontban megtartandó eseményre, de a jegytulajdonos az új időpontban nem tud rész tvenni az eseményen. Az új előadás időpontjának közzétételétől számított 30 napon belül van lehetőség a visszaváltásra. A rendezvény elmaradása a szervező fizetőképtelensége miatt Ha a szervező fizetésképtelensége miatt törli a rendezvényt, úgy a vásárlónak az előadás dátumától számítva 30 napja van, hogy írásos formában visszafizetési igényét jelezze, mellékelve minden szükséges banki információt. Nem tudjuk figyelembe venni azokat a visszafizetési igényeket, amelyek a fent említett hatráridő után érkeznek be hozzánk.
Teendők betegség, baleset, illetve jegyelvesztés esetén Az érintett személynek, amint lehetősége nyílik, írásos formában kell jelezni problémáját a TEX Hungary Kft. felé (legkésőbb 30 perccel a rendezvény kezdetét megelőzően) a következő elérhetőségek valamelyikén: - telefon: +36 30 56 97 220 - email: nyugalom@tex.hu (legkésőbb a rendezvény napján 16 óráig, utána csak telefonon)
• Az érintett személy köteles minden tőle elvárható lépést megtenni, hogy megelőzze a káreseményt Az érintett személy köteles a szerződési kötelezettségének megfelelően teljes körűen informálni a TEX Hungary Kft.-t. Betegség, baleset esetén az érintett személynek gondoskodnia kell, hogy a kezelőorvos által kiadott részletes orvosi igazolást eljuttassa a TEX Hungary Kft. részére. Ajándékozás esetén a megajándékozott személy is érvényesítheti az igényét, amennyiben beküldi hozzánk a megfelelő dokumentumokat . Ezek a dokumentumok a következők: – eredeti jegy – TEX Hungary Kft. által kiadott számla/szállítólevél – dokumentumok/ hivatalos tanúvallomások, amelyek igazolják az esetet (részletes orvosi igazolás, amely tartalmazza a diagnózist, munkáltató igazolása, rendőrségi jegyzőkönyv, haláleset igazolására halotti bizonyítvány másolata) Kötelezettség megszegése Ha az érintett személy megszegi valamely kötelezettségét, úgy a TEX Hungary Kft. megvonhatja vagy megszakíthatja a szolgáltatást A következő események nem képezik a visszatérítés jogalapját: Megromlott egészségügyi állapot: Ha betegség vagy egy baleset utóhatása alatt történik a jegyvásárlás, vagy tudomása van egy műtétről, orvosi beavatkozásról és nem épül fel egészségügyileg a rendezvény napjáig. Akkor is, ha a műtét utókezelései vagy az orvosi beavatkozás időpontja a jegyfoglalás után kerülnek lefixálásra és a jegyvásárló nem épül fel a rendezvény napjáig. A szervező oldaláról történő lemondás: Ha a szervező nem tudja, vagy csak részben tudja teljesíteni a szerződésben foglalt szolgáltatások feltételeit, vagy elmarad a rendezvény. Ilyen esetben a szervező köteles a saját szerződési feltételeinek megfelelően a vásárlónak a jegyárat megtéríteni. A “Nyugalom Szerződése” nem terjed ki a következő eseményekre: - amennyiben akut betegség alatt történik a jegyvásárlás, vagy olyan baleset után, amelyből az érintett személy nem épült fel a rendezvény időpontjáig olyan esemény történik, amely előre látható volt a jegyvásárláskor (pl.: műtét)
• Amennyiben az érintett személyre igaz a következő felsorolás bármely sora, úgy nem jogosult a visszaváltásra,: – alkohol vagy drog fogyasztás – öngyilkosság vagy öngyilkossági kísérlet – sztrájkban, vagy civil zavargásokban történő részvétel – gépjármű- és csónakversenyeken és edzéseken történő részvétel – veszélyes tevékenységben való részvétel, ami kockázatnak teszi ki a – hanyagság vagy szándékosság – elkövetett bűncselekmény, vagy bűncselekmény kísérlet
• A következő események és következményeik esetén nincs visszaváltás: háború, terrortámadás, bármilyen civil zavargás, járvány, országos járvány, természeti katasztrófák
• Hivatalos eljárás következményei (vagyonelkobzás, letartóztatás, vagy kitoloncolás illegális tartózkodás miatt) nem minősülnek visszaváltást indokoló eseménynek
FOGALMAK Kapcsolódó személyek lehetnek: - rokonok (házastársak, szülők, gyerekek, após, anyós, nagyszülők és testvérek) – a társ, a társ szülei és gyerekei – kiskorúak felvigyázói, vagy rokonai Szervező Bármely üzlet/szervezet/cég, amely szerződés alapján nyújtja a rendezvény szolgáltatásait a szerződő félnek. Tömegközlekedési eszköz Minden olyan megszokott útvonalon rendszeresen közlekedő tömegközlekedési eszköz, amely menetrend szerint közlekedik és fizető utasok szállítására alkalmas. A taxik és a bérelt autók nem minősülnek tömegközlekedési eszköznek. Műszaki hiba / Meghibásodás Minden hirtelen és váratlan járműhiba, amit elektromos vagy mechanikai üzemzavar okoz és az utazás megszakadásával jár. Pl. ha kitört a kerék, kifogyott a benzin, a slusszkulcs be lett zárva az autóba vagy lemerült akkumulátor kimeríti a műszaki hiba vagy elakadás fogalmát. A slusszkulcs elvesztése, megsérülése, vagy rossz üzemanyag tankolása nem minősül lerobbanásnak és nem esik ezen eljárás alá. Személyi baleset Az érintett személy önhibáján kívül történt személyi sérülés.. Gépjárműbaleset Minden olyan gépjárművel bekövetkezett baleset, amelynek következtében az utazás megszakad. Például: ütközés, összeütközés, felborulás, árokba csúszás, beszorulás, vagy elsüllyedés. Súlyos betegség/baleset súlyos utóhatásai Betegségek vagy balesetek utóhatásai komolynak minősülnek, ha az eredménye ideiglenes, vagy tartós munkára való alkalmatlanság Online webshopunkon kívül számos partnerirodában megvásárolhatja a kívánt jegyeit. Partnerirodáink több mint 300 helyszínen állnak rendelkezésére. A partnerirodától függően külön kezelési költséget számolhatnak fel.